Az öreg a padon ült. Előtte macskaköves út, egy finoman nyírt sövény és egy főút feküdt. Nagy volt a forgalom. Néha mikor egy hangosabb jármű elzúgott előtte, haragosan feltekintett, s tömött, fehér bajusza alatt mormogott valamit. Ősz haját meglibbentette a szél. Meleg volt az idő, habár a nap már az ég alja felé kúszott, hogy felöltse vörös köntösét. Az öreg hunyorgott és olvasott tovább.
Az öreg egy könyvet olvasott. Beletemetkezett. Szinte falta a lapokat. Néhol játékosan felvonta szemöldökét, néhol ráncolta azt. Ide-oda lapozott. Ímmel-ámmal olvasta. Buzgón, rendíthetetlenül olvasta.
A könyv humoros volt. Az öreg néha felnevetett, s csillogó szemmel nézett körül. „Lássátok, mily vidám dolgokat olvasok!” Néha elmosolyodott, s csóválta a fejét, akár egy nagypapa, mikor csetlő-botló kis unokájára néz. Az öregnek palackzöld dzsekije volt, fekete gallérral. Piszkos, mélybarna kezeivel feljebb húzta a cipzárt. Egyre hűvösebb lett az idő.
Eleredt az eső. Az öreg sietve elővett egy szakadt, lila ernyőt, s maga fölé tartva olvasott tovább.
A könyv szomorú volt. Az öreg megtörten csüngött a könyven. Felnézett, szemében sikoltó fájdalommal. Nézte a mellette elsiető embereket. Valakivel meg szerette volna osztani a gondjait, a kétségeit. Talán mégis lett volna valami remény! Talán mégsem azt kellett volna tennie! De mindenki sietett. Kővé vált arccal, érzelemmentesen néztek rá. Senkit nem érdekelt.
Az öreg kinyitotta táskáját, s egy nylonba csomagolt üveget vett belőle elő. Hosszasan ivott. A szája mellett vékony érben csordogált az álla alá az ital. Megtörölte a száját.
A könyv komoly volt. Az öreg bólogatva hümmögött, s néha csettintett a nyelvével. Körülnézett. Szemében megvetés ült. Mennyi mindent meg kéne változtatni! Mennyi minden rosszul van elrendezve ezen a világon! Rosszallóan megcsóválta a fejét.
Havazott. Az öreg kesztyűt és sapkát húzott elő a táskájából. Dideregve lehelte a kezét. Fázott. Újból felemelte a könyvet és olvasott.
A könyv örömhír volt. Az öreg egészen kivirult. Mosolygott mindenkire. Köszönt, jó hangosan. Nem szégyellte, hogy már alig vannak fogai. Aki melléje leült, annak mesélt a könyvről. Boldogan, áradozva akár egy kisgyerek. A maga egyszerű eszével megpróbálta megérteni a könyvet és megpróbálta ezt az újonnan szerzett tudást átadni. Majdnem a legtöbb ember, aki leült mellé, fel is állt azonnal, de ez őt nem zavarta.
Jeges szél fújt az arcába. Az öreg csalódott volt és keserű. Felállt és szitkozódott. Tetves mindenit! Bárcsak dögölnék már meg! Fabatkát sem ér így az élet! Bárcsak dögölnétek meg!
Az öreg félt. Nem mert már változtatni.
Az öreg ivott. Részegen énekelt, és üvöltözött. A világba kiáltotta az igazságát. De egy részeg embert senki sem vett komolyan.
Az öreg némán ült a padon. Koszos, ronggyá használt fényképeket vett elő a táskájából. Egy rég elfelejtett élet emlékeit. A képeken egy jóképű fiatalember karolt át egy csinos, szőke lányt. A képeken gyerekek labdáztak a kertben. A képeken öregek ültek a verandán.
Az öreg sírt. Arcát a kezébe temette és úgy zokogott. A könnycseppek végiggördültek barázdált arcán. Kezével sután letörölte őket, s hüppögve, könnyeken keresztül nézett maga elé.
Az öreg a padon ült és egy könyvet olvasott. Fáradtan, majdnem teljesen kiégve. Vörös, fájdalomtól duzzadt szemei némán rótták a sorokat.
Az öreg a padon ült és egy könyvet olvasott. Egyik nap egy kisgyermek telepedett le mellé. Csacsogásával megtörte az öreg szívén uralkodó keserűség rozsdás láncait. Elbűvölve hallgatta a gyermeket, s kedvesen válaszolgatott neki.
A kisgyermek kacagott. És az öreg nem érezte már hidegnek a telet. Boldog volt, és ő is nevetett. Mesélt a fiúcskának a könyvről, az életéről. Ő pedig hallgatta az öreget, és mosolygott.
A kisgyermek egyszercsak felállt és a kezét nyújtotta az öregnek. Mosolygott. Az öreg maga sem értette, hogy miért, de felállt, és megfogta a fiúcska apró kezét. Erős kezében szinte eltűnt a gyermeki kéz. A kisfiú másik kezével megsimogatta az öreg barna kezét, és elindult. Az öreg követte. Hirtelen mindent fényesnek látott, és nem fázott többé.
Másnap egy embert találtak a padon feküdve. Halott volt. Mindenki emlékezett rá, hogy ő volt az öreg, aki állandóan olvasott.
A mellén, kezei szorításában most is ott volt az a bizonyos könyv.
Egy Biblia.
